A FIFA sorozat már nem mai gyerek, az International Soccer majd tíz éve jelent meg. Azóta persze sokkal szebb és sokkal jobb lett, azonban a konkurencia sem pihen: várható volt, hogy a FIFA készítői is játszhatóbbá teszik a gámát, hogy legyőzzék ellenfelüket. Hiszen a fociban ez (is) a lényeg.
Kezdjük azzal, ami nem hiányzik: bár szokatlan egy cikknek így nekifutni, de örvendezzünk mindnyájan, és rebegjünk csöndes hallelúját az Úrnak, hogy bizonyos dolgok végleg eltávoztak a FIFA-ból. A cikk elejét szenteljük ezeknek a túlértékelt, de keveseknek hiányzó tulajdonságoknak.
Ball Controll OFFHuh, mindenki megnyugodhat: elmúlt az Off-The Ball Controll, a FIFA kiheverte a betegséget, s a kórházi ágyról virágzó egészséggel tért vissza a műtét után. Ugyanis az említett "lehetőséget" – amellett, hogy kellőképp komplikált volt – a kutya sem használta (bár macskám van, így ezt nem tudhatom). Igazság szerint irtózatosan túlbonyolította a játékot, ezzel szinte játszhatatlanná téve azt, bár akinek 3-4 keze és kábé 5-6 szeme van, az tuti élvezte. Régóta kérték a fanatikusok, hogy vegyék ki: az EASports hallgatott rájuk, így lett helyette az NHL-ből már megismert Skill Stick (erről még majd mesélek a későbbiekben).
A másik dolog, ami kimaradt, az az épp aktuális grafikai ráncfelvarrás. Magyarán a FIFA ebben az évben grafikailag semmit sem fejlődött, viszont ezért majd kárpótlást nyerünk egyéb, játékintelligenciában megmutatkozó változásokkal. Ez a grafikai dolog azért is zavaró picit, mert hát ahogy tavaly megszoktuk, a FIFA önmaga állítgatja a textúrák felbontását és élességét: nekünk csak a felbontást és a grafikai minőséget kell meghatároznunk, a többit az engine-re bízhatjuk, és valljuk be őszintén, néha nem teljesít tökéletesen. Bár az igaz, hogy játék közben ki az az idióta, aki a mezszponzort figyeli a játék helyett, azonban visszajátszásoknál, vagy screenshotok készítésnél bizony igen csúnya tud lenni. Szerencsére azonban a kinetika (testek mozgásának tudomány) tovább fejlődött: soha ilyen látványosan nem lehetett felrúgni senkit, mint a
FIFA 06-ban. Bravó!
Készségbot – a megmentőAhogy ezt az
NHL 06 esetében is láttuk, az EASports erősen dolgozik azon, hogy a sportjátékai minél játszhatóbbak legyenek. Ehhez az NHL-nél bevezették a Skill Stick nevű megoldást, amelynek az a lényege, hogy a dual-analóg joypadon a jobb oldali kis joystickkel lehet mindenféle kunsztokat bedobni. Ezek között van például átlépős csel, esernyő-trükk és hasonló kunsztok, azonban azt ne feledjük, hogy miközben a kis joysticket kezeljük, nem lehet lőni vagy passzolni (hacsak nincs minimum három kezünk). Emellett ne várjuk a harmadik ligás noname játékostól, hogy olyan trükköket nyomasson, mint a legnagyobbak: bizonyos tudásszinttel rendelkezni kell az összes trükk végrehajtásához. Mindenesetre azok, akik reklamáltak amiatt, mert nincs külön cselezésgomb, azok kapnak valami hasonlót, bár megmondom őszintén, hogy a kunsztozás helyett érdemesebb arra figyelni, merre van a legközelebbi csapattag, akinek passzolhatunk, vagy például a radarképernyőt bámulni, merre vannak a többiek. Apropó radar: valaha, a csöndes FIFA-békeidőkben nem kellett radart használni: manapság e nélkül félig halott az ember. Ugyanis végigcselezni és végigsprintelni a pályát szinte lehetetlen (akinek sikerül, annak gratulálok), így aztán a csapatjáték kiemelten fontos lesz. Szerencsére egy tavalyi jó találmány megmaradt. A First Touch Gameplay ma már szerves része a játéknak: ennek segítségével már akkor meghatározhatjuk, mit tegyen a játékos, amikor még csak felé száll a labda. Ezzel lehet a leglátványosabb passzokat, kapáslövéseket bemutatni. A passzra visszatérve: a
FIFA 06 egyik legjobb újítása (illetve mondhatnám úgy, hogy erre hegyezték ki a játékot) a lehető legklasszikusabb háromszögelés, amelyet óvodás focisták is megtanulnak már. A lényege egyszerű: leadjuk a labdát, majd vadul sprintelni kezdünk, elszaladunk a védő mellett és társunk visszapasszolja a labdát. Abszolút alap, primitív foci, de igen jól használható, s mindig emberelőnyhöz vezet.
Üldözzük Robinho-t, ahogy tudjukA legújabb brazil sztárral is találkozhatunk a játékban, aki gyors, jól fedezi a labdát. Itt jelentkezik a játék egyik nagy furcsasága: ugyan a játékosátváltási-funkció hatósugarát lehet állítgatni, azonban amikor a sebesen az ellenfél felé száguldó hátvédünk megkapja a kontrollt, azonnal gyalogolni kezd. Ez nemcsak furcsa, hanem egyszerűen irreális: gondoljunk bele, a valós életben mondjuk Roberto Carlos le akarja szerelni Ronaldinho-t, rohan utána, mint a nyúl, és amikor odaér, elkezd sétálni. Szerintetek milyen gyorsan cserélné le az edző? Nagyon… Ebből is látszik, hogy a realitás ismét erős csorbát szenved a FIFA-ban, ami pedig igen kellemetlen, főleg azért, mert a reklámszlogenek pont arról szólnak, hogy szimuláció így, szimuláció úgy. Na persze egy ilyen játékszituációban a sprint gomb megnyomásával lehet gyorsítani, de akkor is elég nagy butaság ez a rendszer, mert a védekező játékos azonnal hátrányba kerül a támadóval szemben, amikor a mesterséges intelligencia a kezünkbe adja az irányítást. Ugyanez igaz akkor, amikor vissza akarjuk szerezni az elvesztett labdát: a letámadás helyett legyaloglás következik. Kedves EASports, remélem ezen változtatni fogtok a jövőben! Igazándiból ez nem hiba, csak egy rossz designbeli döntés. Remélem, az Off-The Ball Controll sorsára jut minél hamarabb. Ugyanígy nehezen tudok egyetérteni azzal a tervezői döntéssel, amely szerint a gépi intelligencia vészhelyzetben még mindig szinte 100 százalékos biztonsággal szerzi meg a labdát: elfogadom ugyan, hogy ezzel a játékosokat akarják motiválni arra, hogy fedezzék a bőrgolyót, vagy minél hamarabb passzoljanak, azonban ha "testi kontaktus" lép fel a védekező gépi játékos és köztem, akkor egy apró (és soha meg nem torolt) lökéssel a gép simán megszerzi a labdát a játéktér bármely részén. Nos, ez sem túl reális, de ismét fogadjuk el: a FIFA már csak ilyen. Csak az a bosszantó, hogy mi nem tudjuk ilyen kafán lökdösni a gépi játékosokat. Próbálkozni persze lehet, elvi lehetőség van, de az MI ebben lazán felülmúl minket. Lelke rajta.
ReszPESsetek, reszPESsetek!Eddig nem dicsértem a
FIFA 06-ot: furcsa designeri döntések a múltban is előfordultak, így ez sem újdonság. Viszont most jók is vannak! Ugyanis a játék nem az egyéni képességekre fókuszál ezentúl, hanem a csapatra. Játék közben a megfelelő tipp is azt mondja: ha egyedül vagyunk elöl, fogjuk vissza a tempót, és várjuk meg a többieket, passzoljunk a megfelelő embernek. Ebben a témában a FIFA majdnem a PES szintjét hozza ezúttal: a csapat csapatként funkciónál, nem csupán szkriptesített játékosok szaladgálnak előre eltervezett módon. Mindehhez hozzátartozik az új Team Chemistry lehetőség: ez azt mutatja, hogy mekkora az összetartás, a győzelembe vetett hit egy adott csapatban. Önmagában az a tény, hogy egy egyesület színeiben világsztárok rúgják a labdát, még nem jelenti azt, hogy csapatként is jól teljesítenek. Most azonban ezt is beépítették az okos fejlesztők, hatalmas dicséret érte. Az a csapat, amelynek alacsony a szintje, nem tesz meg mindent a győzelemért, míg a 90 fölötti értékek utolsó pillanatig tartó hajtást eredményeznek. Természetesen ezt ki is lehet használni, hiszen előfordulhat olyan mérkőzésszituáció, amikor gyengülő ellenfelünkre végső csapást mérhetünk, vagy a lelkesen kitámadó csapatot kontrákkal alázhatjuk.
Az alábbi konkrét eset egy West Bromwich Albion – Everton mérkőzésen történt, ahol a WBA-t irányítottam. Egy rosszul sikerült becsúszás után kiállították Robert Earnshaw-t, az egyik csatáromat. Mivel ekkor 1-0-ra vezettem, az ellenfél kitámadott: ki akarták használni az emberelőnyt, hogy egyenlítsenek. Én azonban gyorsan változtattam a felálláson, az egy maradék csatár mellé feltoltam még kettőt, és két kontrával 3-0-ra alakítottam az eredményt. Mindehhez persze hozzájárul az is, hogy a Radart érdemes használni, hiszen jó látni, mikor melyik játékosunk hol érkezik, kinek és hogyan érdemes passzolni. Sokszor mondtam, és az új FIFA-ra duplán igaz: a csapatjáték NAGYON fontos. Emiatt viszont az élvezeti szint is egyre nagyobb lesz, ami igencsak ráfért a sorozatra. Mivel a cikk írásának pillanatában sajnos még nem próbáltam a PES 5-öt, így nem tudom, ki nyerheti a versenyt ebben az évben, viszont az tény, hogy a különbség (legalábbis jelenleg) csökkent.
Javítsunk magunkon!Ahogy megszoktuk, a karrier mód ismét az egyik (ha nem a) legfontosabb része a FIFA-nak. Ebben az évben még tovább javítottak rajta, ez főleg a Team Chemistrynek köszönhető, amely egyfajta morálként akadályoz vagy segít minket egy adott helyzetben. Ami viszont szemmel láthatóan rengeteget fejlődött, az a kapusok teljesítménye és lehetőségei. Régi FIFA-kban elég nagy gondot okozott, hogy ha a kapus elvetődött, nagyon lassan kelt csak fel, így szinte biztos gólhoz juthattunk. Ezúttal azonban a sok új kapusos animáció mellett ezen is javítottak: sokkal jobban követi a hálóőr a játékot, előfordulhat, hogy egy beadást kiöklöz, sőt még arra is képes, hogy elüsse a kapu felé tartó csatárt (ezért a 16-oson belül már jár a tizenegyes, sajnos kiállítás nem…). Az edzés ezúttal is sokat segít, főleg a továbbfejlesztett szabadrúgásoknál, amelyekkel most kicsit több esélyünk lett arra, hogy eltaláljuk a kaput, netán gólt is szerezzünk. Ezzel együtt a kapura lövésen is sokat változtattak, javítottak. Érdemes tehát az edzés opciót a végtelenségig nyüstölni, hiszen szinte minden fontos szituációt szimulálhatunk. Sajnos az egyik legjobb mókát, a tizenegyesrúgást nem lehet gyakorolni, ezt remélhetőleg beteszik majd a FIFA 07-be. Egyébként nagyon érdekes magyar vonatkozásokat találtam: amellett, hogy vannak magyar játékosok különböző ligákban, a karrier módban, ha magyar vonatkozású csapattal játszunk, a potenciális szponzorok között megjelenik a Nemzeti Sport napilap is (és nem is fizet rosszul). Ez nagyon jólesett!
Te vagy az, Zoli? Biztos???Miután az NHL szinte tökéletes arc-editorát megismertem és megszerettem, kíváncsi voltam arra, hogy a FIFA-ban mennyire lesznek a játékosok felismerhetőek. Mivel a WBA-val játszottam a menedzser módban, így egyértelmű volt számomra, hogy Gera Zolit próbálom felismerni. Készítettem róla screenshotot: hát mit mondjak, még nagy jó szándékkal sem hasonlít. Ez pedig szégyen. Ha rossz az arc-szimuláló programrész, akkor azért. Ha pedig nem vették a fáradságot, hogy a Premier League egyik csapatának egyik legjobb játékosát akkurátusan lemodellezzék, akkor azért. Javasolnám a FIFA fejlesztőinek, hogy konzultáljanak az NHL-es csapattal – megérné, hiszen fontos hangulati elem lehetne felismerni azokat a játékosokat, akik egy ilyen játékban szerepelnek. Persze Rooneyt fel lehet ismerni, Ronaldinho-t is, azonban az NHL-ben szinte mindegyik csapat mindegyik játékosát fel lehet, nem csak a sztárokat. Viszont – ahogy megszoktuk – a közvetítés tökéletes, a narráció a lehető legprofibb. A visszajátszások elég jók, a mosott textúrákat hamar meg lehet szokni. A körítés a lehető legjobb: kalapot emelek, mint minden EASports-féle játék előtt, minden dicséretet megérdemel a dolog. Ami viszont most már a teljes felháborodásomat kiváltja, az változatlanul a közönség. Messziről nézve nagyon jól néz ki, azonban a mérkőzés alatt a lelátóra figyelő biztonságiak végig egy helyben állnak (talán nem tudnak elmozdulni, mert csak két dimenziójuk van, magyarán palacsinták), ugyanígy: ha kicsit oldalról nézzük a közönséget, akkor igazi Patyomkin-falus érzésünk lesz. (Ez valójában nem létező, csak díszletből álló falut jelent.) Olyan az érzés, mintha egy lapos furnérlapra fel lennének festve ismétlődő közönségmotívumok, és azokat pakolnák ki a stadion lelátóira, felülettel a játéktér felé. Engem iszonyatosan zavar, hogy így van megoldva a nézőközönség, főleg manapság, amikor már az NHL-ben is 3D-s nézők vannak. S sajnos a szinte tökéletes nézőtéri hangok sem képesek kárpótolni ezért a "hibáért".
Mindent összevetveA már emlegetett hibák és rossz döntések ellenére a FIFA főleg irányíthatóságában és játszhatóságában fejlődött rengeteget, így a sokkal jobban játszható PES méltó versenytársa kezd lenni, sőt extráiban felül is múlja a nagy versenytársat. A verseny végeredményét a PES 5 tesztelése után hirdetem ki, addig csak ajánlani tudom a
FIFA 06-ot minden focit kedvelőnek.