Régóta folyt már a találgatás, ezúttal milyen fejlesztést tesznek bele az NBA Live sorozat legújabb tagjába. Kevés volt a pletyka, ahogy valójában a fejlesztések száma sem túl nagy. Legalábbis kívülállónak úgy tűnik. De aztán 10–15 meccs után azért kiderül sok minden.

Amióta James Naismith feltalálta a kosárlabdázást, ez a sport évről évre egyre népszerűbb. Argentínától Zimbabwéig milliók és milliók játsszák. Az NBA meccseit pedig több tíz- vagy akár százmilliónyi néző is figyeli világszerte. Erre mondják azt, hogy aki a kosárlabdázásba fektet, nem kockáztat sokat. Így van ezzel az Electronic Arts is: kihozunk egy újabb NBA Live-ot, abban sok kockázat nem lehet.


Fejlesztés vs. kockázat
Maga a sport nem fejlődik túl dinamikusan: amióta a Chicago és Michael Jordan korszaka leáldozott, forradalmi újdonság kevés született. Manapság inkább az üzlet dominál (no persze ettől még félelmetesen jó játékosok pattogtatnak a ligában). Ezért is lehetett nehéz a fejlesztők számára megválaszolni a következő kérdést: "Az NBA Live 2005-ben sokat újítottunk, most mi a fenét csináljunk?" A válasz a lehető legegyszerűbb: kell néhány pici, de látványos újítás, egyébként pedig tovább kell polírozgatni az egészet, hogy még szebb, még hitelesebb legyen. Mindkét célt sikerült megvalósítani: nulla kockázattal készítettek egy az eddigieknél jobb, élvezetesebb, hitelesebb kosárlabdaprogramot. Lehet, hogy eddig is így kellett volna? Ez a kérdésem megválaszolatlan marad, ugyanakkor már látom a fanyalgókat, akik azt mondják: "De hiszen ez semmit nem fejlődött, most ezért adjak ki sok ezer pénzt?" Aki csak „felszínesen” NBA-zik, és csak a zsákolás, meg az All-Star weekend érdekli, az valóban kevés újdonságot talál majd első látásra. De mindenkit megnyugtatok: az NBA szabályait sem változtatgatják évről évre csak azért, hogy az emberek újra kimenjenek a meccsre. A kosárlabdát vagy szereti valaki, vagy nem. Ha ez utóbbi történik, akkor hiába is mondok bármit; ha az előbbi, akkor pedig az NBA Live 06 vásárlói a pénzükért nagyon jó szolgáltatást kapnak.


Szabadstílusú szupersztárok
Már az előző "évadban" is hódító útjára indult a szabad stílus. Ebben az évben a legeslegfontosabb újítás ennek az üzemmódnak a továbbfejlesztése lett. Amíg eddig a sztárjátékosokat csak egy a talpuk alatt látható csillag jelezte, ettől kezdve a kis körbe hat különböző ábra költözhet. A leglátványosabb a Highflyer (magasan szálló), amely olyan játékosokra vonatkozik, akik hatalmas repülésekkel (másokat átugorva akár) zsákolnak, igen látványosan. Ilyen például LeBron James, Ricky Davies, Dwyane Wade stb. A Playmakerek (játékmester) olyan irányítók (avagy mai nevükön hátvédek), akik zseniálisan látnak a pályán, és trükkösen passzolva csapják be ellenfelüket, s így hozzák helyzetbe társaikat. Ilyen például Jason Kidd, Stephon Marbury és Steve Nash. A Power (erő) olyan játékosokra vonatkozik, akik hatalmas testi erejük miatt szinte megállíthatatlanok. Ezek a játékosok mind támadásban, mind védekezésben igen hasznosak lehetnek. Ben Wallace maga az élő példa erre a kategóriára, de ide tartozik még mondjuk Kenyon Martin, vagy a jó öreg Shaq is. Scorer (pontszerző), aki szinte bármikor és bárhonnan betalál, mint Kobe Bryant, Baron Davies, vagy Allen Iverson például. A Shooter (nehéztüzér) talán a második leglátványosabb szabad stílus. Ezek azok a fiúk, akik a hármas vonalon kívülről tüzelnek nagy hatékonysággal. Sokak kedvence a régi NBA-kből Peja Stojakovic, de Ray Allen és Quentin Richardson is igazi dobógép. Végül, de nem utolsósorban a Stopper (blokkoló) következik, aki, mint a nevéből is látszik, az ellenfél dobójátékosának "lesapkázásában" jeleskedik. Ezek mellett a kosárlabdázók mellett nem könnyű az élet: vagy ellopják a labdát, vagy a levegőben szerelik a dobást. Idegesítő, de a védekezésben igen hasznos. Kevin Garnett az egyik legjobb példa az ilyen játékosra, Elton Brand, Kobe és Jason Kidd mellett. Persze a felsorolt nevek csak példák: jó néhány szupersztárt találhatunk még szinte mindegyik kategóriában.


Ennyit az újdonságok világából?
Szinte mindent leírtam, ami új a játékban, hiszen ez az, ami nagyon is látszik egy perc után. Ami szintén szemet szúrhat, az az új grafikus motor, amely még hitelesebben jelenít meg minden jelenetet, irányváltást, zsákolást, s amely zseniálisan kezeli a test-test elleni ütközést (s amely egy érdekes "bakihoz" vezet – erről később). A lényege pont ez utóbbi: szemben azzal, amit az utolsó években csináltak (magyarán szinte minden szituációt megpróbáltak motion-capture-özni), most már szemmel láthatóan erre nem volt szükség, hiszen a motor magától tudja ezeket a dolgokat. Ennek ellenére rengeteg animációs fázis van, de ezek egymásba fűzése, illetve a szituációhoz alkalmazkodása szinte tökéletesen van megoldva. Például amikor egy játékos úgy tör a kosárra, hogy előtte nagy termetűek tornyosulnak, simán lepattan róluk: bénán próbálja a kosárra horgolni a labdát, és még rosszul is huppan a talajra. Mint a valóságban. Ugyanez a helyzet a védekezésnél is: mivel megfelelő lábmunkával bárkit meg lehet akadályozni abban, hogy a kosár felé törjön, így néha elég csak eléállni, hogy megálljon vagy passzoljon. Szerencsére a játékosokban még akkor is van némi mesterséges intelligencia, amikor a mi irányításunk alatt állnak: ahogy a kosársuliban tanították nekik, figyelik az embert, megfelelő testhelyzetet vesznek fel, hogy minél jobb legyen a védekezés. Sőt, ha arra repül a labda, igyekeznek azt elhalászni. Még egy utolsó megjegyzés a grafikus motorról: mindenki könnyen felismerhető, csak az a baj, hogy játék közben merev kőarccal néznek a fiúk. Na sebaj, lesz mit csinálni a 07-ben legalább.


Okos legyen, vagy szép?
Én egyértelmű választ tudok erre a kérdésre: legyen okos! S az NBA Live 06 a sportjátékok között az egyik legokosabb (s persze nem is csúf, sőt ). De félreértés ne essék, ez önmagában nem a csodát, csak a megfelelő programozást jelenti. Azonban a fejlett ütközésmodellnek megvannak a hátrányai: ahogy ígértem, most lerántom a leplet. Nem egyszer előfordul, hogy egy játékos, aki nem tud keresztülfutni ellenfelén, helyben futva próbálkozik. Esetleg labdavesztésre kényszeríthetjük ellenfelünket úgy, hogy a büntetőterületen levő játékosát egyszerűen körülvesszük, s mivel nem tud kitörni, három másodpercet fújnak a bírók. De a legbutább hiba mégis az, amikor egy rossz helyzetbe keveredett játékos szívbaj nélkül a palánk tartójára dobja a labdát, mert a palánk mögül akar pontot szerezni. Ahogy mondani szokták: ezért már az ovis csapatban is lecserélik az embert. Egyébként elegendőnek tartom az "emberi hibázási" faktort, bár lehetne egy kicsit több eladott labda, vagy néha egy lépéshiba, és visszavehetnének a visszajátszások számából (ezért az ovis csapatból szintén lecserélik az embert). Minden játékmód maradt (új nincs), a közvetítések igen hangulatosak, bár 10–15 meccs után kissé ismétlődőnek hatnak, ha bajnokságban játszunk; a kis átvezető filmek megint jók; a közönség még mindig béna, szóval igazi NBA-színvonal, kifényezve, de nem felrázva. Ajánlom szeretettel.